NagyFam webzine - Jeges gondolatok

Szóval, hajnali 4 - kor kezdődött a nap, szendvics - és egyebek összecsomagolása és Szabi útnak indítása. Persze bolond lettem volna nem visszabújni a meleg paplan alá, mivel a csajok mostanában nagyon - nagyon jófej módon, 7.30 - ig szoktak szundizni.

Egy kis reggeli bolondozást követően Őket is összepakoltam, meg rengeteg játékot, váltásruhát, benti szandit, kinti anorákot, pelust stb. és már száguldottunk is Monorra. Eszterrel szépen megbeszéltük, hogy ott is fognak aludni ebéd után, én elmegyek vásárolni és megyek értük, mire felébrednek. Úgy tűnt minden ok lesz, teljesen együttműködő fejet vágott, s csak Emmaka reakciójától = bömbölésétől kell tartanom ... erre mi történik? A nagylányom veszettül bőg, mikor veszem a csizmám, Emmaka meg vigyorogva járkál fel s alá a konyhában, bőszen segédkezve Mamának az ebédkészítésben. A saját gyerekeimet sem értem már ...

A vásárlás egész hatékonyra sikeredett, muszáj voltam erőt venni magamon, akármennyire is utáltam a tömeget, a rengeteg autót, a nulla számú parkolóhelyet, a sorbanállásokat, tudtam, nincs másik szabadnapom, vagy most veszem meg, amit akarok, vagy majd jövőre.

Egyébként nem vittem túlzásba a pénzköltést ( khm, a férjemnek biztosan nem ez lesz a véleménye ... ), Emmának kellett még ajándék illetve Szabinak és szerintem jó cuccokat lőttem.

Hazafelé már nem volt olyan rózsás a kedvem ( csak a Örsig merészkedtem be a városba ), mert bármerre is indultam, mindenhol tömeg és dugó volt, igaz nem siettem, de azért szerettem volna még sötétedés előtt kiérni a lányokért. Araszolgattam, rádiót hallgattam és lassan haladtam, bele a szakadó hóesésbe. Szép látvány az ilyen, kivéve, ha az ember egy jégpályán próbálja irányítani az autóját, nem? Nincs túl régóta jogsim, de ettől függetlenül nem tartom magam az átlagnál rosszabb sofőrnek, bár az is igaz, ilyen téli körülményes tapasztalatom nem sok van ...
Az igazi "balhé" akkor kezdődött, amikor végül a Nagyszülői háztól indultunk el 16.40 - kor hazafelé és a normál eseteben 20 perces útból 100 perces lett. Még hívtam is Zsuzsit, hogy 5 után otthon vagyunk, csináljunk valami közös programot, de "szerencsére" Ők már foglaltak voltak. Hihetetlen állapotok uralkodtak az utakon, mindenhol 10 - zel csoszogó - csúszkáló - nyüsszögő autók, óvatos sofőrökkel, akik úton - útfélen megálltak egy kicsit "gondolkodni" ... grrr ... félreértés ne essék, magam sem mentem gyorsabban 15 - nél, de legalább haladtam, vagyis szerettem volna, meg még rajtam kívül néhányan, de a többség teljesen leblokkolt. Sajnos akadt egy - két baleset is, remélem senkinek nem esett nagy baja! Ráadásul az én hátam mögött ült két türelmetlen ( naná! ) éhes - szomjas kismanó, s a kisebbik a másfél órából egy egészet végigsírt.

Komolyan! Azon az agyat marcangoló fejhangon, ami teljesen kihozza az embert a béketűrésből ... bevallom, nagy megkönnyebbülés volt, mikor begördültünk a kapunkon ... ráadásul a város határában Eszter is megszólalt, hogy jön a pisi, izgulhattam, mi lesz ebből ... ( kibírta hazáig! )

Az "i" - re a pont megint akkor került fel, amikor Szabi felhívott, hogy annyira elhúzódott a munkájuk, hogy inkább Balázsnál aludna, ha nem baj ... Hát, nem. A kutya sem kívánja Tőle, hogy éjszaka átvonatozza az országot, de hiányzik és szomorú vagyok, hogy megint "egyedül" maradtam, de ez van ... "cserébe" én is lázadok és akkor sem rakok rendet a konyhában ma este!!